Molnár Janka Sára
Fizikusból lett tudománykommunikátor, előadó, a FUNtasztikus Tudomány Kft. alapítója és ügyvezetője.
Néhány igazán meghatározó állomás az elmúlt évekből
Előadások, tréningek, elismerések, FUNtasztikus projektek …
FUNtasztikus otthoni kísérletek kártyajáték
Sztárbox
„A Híd” — a reality győztese
TEDx Liberty Bridge Women
Nők Lapja Példakép-díj
Creator Awards — Rising Star
Média-megjelenések
Inspiráló beszélgetések
SciPix Tudományos Fesztivál
Ismerj meg!
„Hiszek abban, hogy történeteken, személyes élményeken és közérthető, látványos magyarázatokon keresztül bárki közelebb kerülhet a természettudományokhoz!”
Kezdetek
15 évesen kezdtem el sokszálas proporcionális kamrák (müon-detektorok) építésével és fejlesztésével foglalkozni az MTA Wigner – Innovatív Detektorfejlesztő „Lendület” Kutatócsoportban, Varga Dezső és Hamar Gergő témavezetésével. Gimis éveim alatt végig, négy éven keresztül dolgozhattam mellettük, majd egyetemi tanulmányaim alatt három évig anyagtudományi kutatásokban vettem részt — elsősorban mikrométeres méretű minták deformációjával, valamint e folyamatok elméleti modellezésével és leírásával foglalkozva.
A tudomány szeretete
Ennek az időszaknak köszönhetően már egészen fiatalon megtapasztalhattam, milyen izgalmas, inspiráló, időnként kihívásokkal teli világ a tudományos élet. Már gimnazista éveim alatt is számos hazai és nemzetközi konferencián mutathattam be a munkánkat és mesélhettem a részecskefizika lenyűgöző világáról, több alkalommal járhattam a CERN-ben, valamint közreműködhettem egy, az általunk fejlesztett detektorokról szóló cikk elkészítésében is, mely később nemzetközi tudományos folyóiratban jelent meg.
Élmények, melyek formáltak
Ezek az élmények nemcsak a szakmai utamat, hanem a küldetésemet is alapjaiban határozták meg. Rájöttem, hogy amit a legjobban szeretek, az a tudomány továbbadása — közérthetően, szenvedéllyel.
Küldetésem
Ma a csapatommal azért dolgozunk, hogy a tudomány a gyerekek és a fiatalok számára ne egy zárt, nehezen érthető és ijesztő világ legyen, hanem szerethető, izgalmas, közérthető és mindenki számára elérhető élmény.
Teremtsünk közösen értéket!
Céges rendezvényekre, konferenciákra — tudományos hasonlatokkal, látványos kísérletekkel és saját tapasztalataimmal, történeteimmel.
Lángolva, de nem kiégve
Reziliencia és kiégés a fizika nyelvén — látványos kísérleti bemutatóval.
Van helye az AI-nak az oktatásban?!
A mesterséges intelligencia lehetőségei és buktatói, gyakorlati példákkal.
Nők a STEM-pályákon
A jövő útja — női munkavállalók és a lányok bátorítása a tudomány felé.
A „fast science” korszaka
(Szakértői) kommunikáció az álhírek és a dezinformáció világában.
Kudarc, mint impulzus
Mit tanulhatunk a fizika segítségével a hibáinkról és a fejlődésről?
Változó generációk
Hogyan motiváljuk és tartsuk össze a fiatalokból álló csapatokat?
Legkedvesebb emlékeim képekben
A gimnáziumi versenyektől a szakmai díjakig, a televíziótól a podcastokig
Nők Lapja Példakép-díj — Innováció kategória
Szakmai Elit Női Kiválósága Díj
Creator Awards — Rising Star
„A Híd” (HBO Max)
Tudományos Újságírók Klubja — Juhari Zsuzsanna-blogdíj
Országos Tudományos és Innovációs Olimpia — Nagykövet
Forbes „Next 30/30”
ELTE — Kar Kiváló Hallgatója
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács — „Felfedezettjeink”
TUDOK I. díj
Nemzetközi versenygyőzelmek
MOL / MATEHETSZ / Templeton
Gyakori kérdések
Kérdések, amelyek másokban is felmerültek — ha a tiéd nincs köztük, kérdezz bátran!
Ki vagy, és mivel foglalkozol?+
Molnár Janka Sára vagyok — fizikus, tudománykommunikátor és előadó, a FUNtasztikus Tudomány Kft. alapítója és ügyvezetője. Fizikusként végeztem az ELTE Fizika szakán, majd — az akadémiai pályafutásommal párhuzamosan — sales-szel és marketinggel is foglalkoztam: 50+ KKV-nek és nagyvállalatnak voltam TikTok- és marketingtanácsadója. Egy igazán kiadós kiégés után 2024 decemberében megalapítottam a FUNtasztikus Tudomány Kft.-t, azóta csak tudománykommunikációs projektekkel foglalkozok.
Fizikusi pályafutásom nagyon röviden
Tizenöt évesen kezdtem sokszálas proporcionális kamrák fejlesztésével és építésével foglalkozni az MTA Wigner Kutatóközpontban, később pedig az ELTE Fizika szakán anyagtudományi kutatásokban vettem részt. Ma már elsősorban kutatóintézetekkel (is) azért dolgozom, hogy a tudomány ne egy távoli és nehezen érthető világ legyen, hanem izgalmas, szerethető és a mindennapjainkban is használható tudás.
Milyen eseményekre lehet téged felkérni?+
Céges konferenciákra, szakmai rendezvényekre, vezetői programokra, csapatépítőkre, családi napokra, oktatási eseményekre, pályaorientációs programokra és kerekasztal-beszélgetésekre egyaránt örömmel érkezem! A klasszikus keynote előadások mellett interaktív tréningeket, moderációt, látványos tudományos programokat és hosszabb távú vállalati együttműködéseket is vállalok.
Milyen témákban tartasz előadásokat és tréningeket?+
Előadásaimban a tudományos gondolkodást mindig aktuális emberi, társadalmi és szervezeti kérdésekkel kapcsolom össze. Kiemelt témáim közé tartozik:
- a reziliencia és a kiégés megelőzése;
- a kudarcok, a fejlődés és az innováció kapcsolata;
- a mesterséges intelligencia szerepe az oktatásban és a munka világában;
- a fiatalabb generációk motiválása;
- a nők helyzete a tudományos és műszaki pályákon;
- az álhírek, áltudományok és félrevezető információk felismerése;
- a tudományos gondolkodás alkalmazása a mindennapi döntéseinkben.
Csak tudományos közönségnek tartasz előadásokat?+
Nem — az előadásaimhoz nincs szükség semmilyen előzetes természettudományos tudásra. A fizikai jelenségeket és tudományos összefüggéseket hétköznapi példákon, személyes történeteken és látványos kísérleteken keresztül mutatom be. Így az előadások szakmai háttértől és életkortól függetlenül követhetők és érthetők.
Mennyire tudod személyre szabni az előadásaidat?+
Minden együttműködés előtt egyeztetem a megrendelővel az esemény célját, a résztvevők összetételét, a szervezet aktuális kihívásait és a legfontosabb átadandó üzeneteket. Ezek alapján az előadás példáit, hangsúlyait, történeteit és interaktív elemeit is maximálisan az adott közönséghez igazítom. Nem egy változatlanul ismételt műsort viszek magammal: arra törekszem, hogy a program valóban kapcsolódjon azokhoz, akik a teremben ülnek!
Szoktál kísérletet vinni az előadásaidra, tréningekre?+
Igen — a legtöbb témámhoz látványos, élő kísérleti bemutató is kapcsolható. A kísérleteket nem pusztán szórakoztató elemként használom: segítségükkel kézzelfoghatóvá teszem az előadás üzenetét, szemléltetem az összefüggéseket, és olyan közös élményt teremtek, amelyre a résztvevők később is emlékezni fognak. A pontos kísérleteket mindig a helyszín adottságaihoz, a közönséghez és az esemény formátumához igazítom.
Mekkora közönség előtt tartasz előadásokat?+
A programjaimat kisebb, húsz–harminc fős csapatoktól egészen több száz fős konferenciákig tudom alakítani. Kisebb csoportokban több lehetőségem van a közös gondolkodásra, a beszélgetésre és a személyesebb interakcióra; nagyobb közönség előtt pedig dinamikus, vizuális és erős színpadi előadásként működik igazán jól a program. Az előadás felépítését minden esetben a várható létszámhoz és a helyszín adottságaihoz igazítom.
Milyen hosszú előadásokat és tréningeket tartasz?+
Egy keynote előadásom jellemzően 30–60 perces, de rövidebb, lendületes színpadi blokkot vagy hosszabb, interaktív programot is össze tudok állítani. A tréningjeim általában 90 perctől többórás (4–6 óra) időtartamig tervezhetők. A megfelelő hosszúságot az esemény célja, a közönség, a választott téma és a rendelkezésre álló idő alapján közösen határozzuk meg.
Magyarországon belül hol vállalsz előadást / tréninget?+
Általában néhány hétre, a sűrűbb (tavaszi és őszi) időszakban néhány hónapra előre el szoktam ígérkezni — így érdemes előre egyeztetnünk az időpontot.
Magyarország egész területén vállalok előadásokat és tréningeket is — bár elsősorban Budapesten, de ha előre megbeszéljük, az ország bármely pontjára örömmel elutazok.
Igény esetén online (webinár) formában, távolról is elérhető vagyok.
Mit értesz Tudománykommunikáció 360° együttműködés alatt?+
A Tudománykommunikáció 360° azoknak a vállalatoknak és szakmai szervezeteknek szól, amelyek nem csupán egyetlen előadást szeretnének, hanem hosszabb távon is közérthetően, hitelesen és kreatívan szeretnék bemutatni tudományos, technológiai vagy innovációs tevékenységüket. Egy ilyen együttműködés részeként többek között az alábbi területeken tudok segíteni:
- tudománykommunikációs és tartalomstratégia kialakítása;
- videós és közösségimédia-tartalmak készítése;
- edukációs kampányok megtervezése;
- rendezvényprogramok és tudományos aktivitások létrehozása;
- munkáltatói márkaépítés támogatása;
- tudományos és műszaki szakmák népszerűsítése;
- hosszabb távú STEM- vagy tudománykommunikációs partnerség kialakítása.
Mennyibe kerül nálad egy előadás vagy együttműködés?+
Fix listaár helyett minden esetben személyre szabott árajánlatot készítek, mivel egy előadás vagy együttműködés díját több tényező is befolyásolja. Ilyen például:
- a program típusa és időtartama;
- az esemény helyszíne;
- a szükséges előkészítés mértéke;
- a személyre szabás mélysége;
- a várható résztvevői létszám;
- a kísérleti és technikai igények;
- az utazás és az esetlegesen szükséges stáb;
- az együttműködés egyszeri vagy hosszabb távú jellege.
A kapcsolatfelvételt követően röviden egyeztetjük az elképzeléseket, majd ezek alapján átlátható és részletes ajánlatot küldök.
Hogyan lehet előadást vagy együttműködést kérni tőled?+
Az oldal alján található kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül lehet elküldeni nekem az esemény vagy az együttműködés legfontosabb részleteit. Érdemes megírni:
- a tervezett időpontot;
- a helyszínt;
- a várható létszámot;
- a célközönséget;
- a választott vagy tervezett témát;
- az elképzelt formátumot;
- valamint azt, hogy milyen célt szeretnétek elérni a programmal.
Az sem jelent problémát, ha még nincs teljesen kidolgozott elképzelésetek — szívesen segítek megtalálni azt a témát és formátumot, amely a legjobban illeszkedik az eseményetekhez, a közönségetekhez és a céljaitokhoz.

Kapcsolatfelvétel
Teremtsünk közösen értéket!
Legyen szó keynote előadásról, panelbeszélgetésről, céges tréningről vagy egyedi rendezvényprogramról, örömmel egyeztetek veled arról, hogyan kaphatnak a résztvevők új, inspiráló gondolatokat, hogyan tudnánk a legtöbb értéket adni számukra.